Nem is lehet másképp, hiszen a világ legsűrűbben lakott városa, a maga 123.000 lakosával km2-ént és ez a szám folyamatosan bővül. Mégis, békében és harmóniában együtt tudnak élni ott, ahol ilyen kevés hely jut egy emberre. Azt gondolom, hogy a legtöbb európai számára, ez egyszerűen elképzelhetetlen lenne, de ne higgye senki, hogy ők egy percre is boldogtalanok lennének emiatt. Megszokták és nekik ez természetes. Megtanultak egymással és egymás mellett szoros közelségben és közösségben élni.

Frankfurtból 11 órás repülőút , majd közel 1,5 órás buszozás után, helyi idő szerint este fél hat körül érkezünk meg Hong Kong állam három legnagyobb szigete közül Cowloon-ra, ahol a szállásunk található.
Bejelentkezéskor már a szállodánkban szembesülünk azzal, hogy itt a négyzetméter milyen nagy kincs, a szobánk, a fürdővel együtt szerintem nincs több 8nm-nél és ez méret itt abszolút átlagosnak számít. Az ablakon kinézve, valahol az 57-ik emelet környékén azt is megértem, miért nem lehet azt kinyitni… csodás panoráma, de szédítő a mélység alattunk. Kis pihi és egy életmentő zuhany után irány az utca, hiszen csak két napot töltünk itt, mielőtt továbbrepülnénk Balira és ezt az időt maximálisan szeretnénk kihasználni.
Fáradságunk ellenére is felélénkülünk, mikor elénk tárul ez az elképesztően lüktető és tőlünk, európaiaktól annyira idegen és különböző város, a maga szokatlan illataival, lármájával és lakóival. Hamar megállapítjuk, hogy szerencsére nem kell éhen halnunk, mert itt egymás mellett, hosszú tömött sorokban állnak a különböző kifőzdék, persze némileg tájékozódunk előtte, mielőtt véletlenül letolnánk egy szárított kacsavesét, tyúklábat, vagy valami hasonlót. Végül, így elsőre egy köztes megoldás mellett döntünk. Találunk egy éttermet, ahol angolul is van étlap, a kaja egész jó, a kiszolgálók kivétel nélkül maszkban és kesztyűben dolgoznak, ami csak nekünk szokatlan látvány. Vacsora után már nem bírjuk tovább, visszamegyünk a hotelbe és végre, közel két nap óta először, ágyban alszunk… mit alszunk, egyszerűen beájulunk..

2009-02-08

Végre az igazi első teljes értékű nap! Korán reggel, immár kipihenve és fitten sétával kezdünk, jó két óránk van még azelőtt, hogy jönne értünk a városnéző túravezetőnk. Reggel megint teljesen más arcát mutatja a sziget, újabb benyomások, illatok, ahogy ébredezik a város. Reggeliző helyeket, kávézókat elképesztő választékban találunk. A helyi versenyzők mellett a nemzetközi gárda is jelen van, a hotel 50m-es környezetén belül Mekit, Burgerkinget és Starbuck-s Cafe-t is találunk. Utóbbiban kávézunk, ahol a párom végre pótolhatja kedvenc fahéjas cukorka készletét, de hogy ezért Hong Kong-ig kellett eljönnünk.. Felfedezzük, hogy nem csak rizst és halat esznek, remek pékségeket találunk. Mi egy puffancstészta szerű tekercset választunk, sonkával és sajttal töltve. Meleg, friss és isteni finom! A helyiek vegyesen étkeznek, a tradicionális kínai konyha mellett már ide is betört az amerika „feeling” ami azért jellemzően a fiatalabb nemzedéket érinti, ezért élnek meg itt is a gyorséttermek. Egy dolog biztos. Nem főznek otthon, mert ez több szempontból sem érné meg. A Hong Kong-iak az életük túlnyomó részét a munkahelyükön és az utcán élik. Elképzelhetetlenül ici-pici lakásaikban a konyha, kis mérete miatt nem alkalmas igazi és rendszeres főzésre, éppen ezért olyan sok kifőzde van a városban, ami képes arra, hogy etesse ezt a hihetetlen tömeget. A kifőzdékben az élelem olcsó, gyors, változatos és finom.
10.30-ra jön értünk a kisbusz egy nagyon öntudatos, Mej nevű helyi idegenvezető hölggyel. 4 óra városnézés, ami csak arra elég, hogy picit beleszagoljunk az itteni levegőbe, de jobb a semminél. Első állomásunk a Victoria Peak, ez egy olyan hegytető, ahonnan egész Hong Kong-ot és a környező, szintén az államhoz tartozó kisebb szigeteket is látni lehet. Megtudjuk, hogy a két fő szigetet, (Hong Kong és Cowloon) hidak kötik össze, Metró is átrobog az óceán alatt illetve hajóval, komppal is össze vannak kötve. A sziget felhőkarcolói lenyűgözőek, némelyik épület építészeti megoldása rendkívül egyedi. A kereskedelmi központ épülete kísértetiesen hasonlít a Sydney-i Operaházra, de van itt két ikertorony is, amelyik leginkább legóra emlékeztet minket… . Amíg a következő állomásunk felé tartunk, Mei sokat mesél a szigetről, az itteni életről, emberekről, felfogásról, szokásokról. Számunkra nagyon érdekes, de megállapítjuk, hogy nagyon különbözik a miénktől, de vannak azért egyezések is.
Hong Kongról és lakóiról pár szóban:
Hong Kong állam kb. 300 kisebb-nagyobb szigetből áll, ezek közül a három legnagyobb és legfontosabb szigetet a metró és hidak is összekötik egymással. Ezek közül Hong Kong az „ős” sziget, anno ezt bérelték ki 100 évre az angolok. 1997-ben telt le a száz év, ekkor csatolták vissza hivatalosan is Hong Kong-ot és azóta, újra Kína közigazgatása alá tartozik. A száz év alatt az angolok rengeteg pénzt fektettek bele a sziget infrastruktúrájának fejlesztésébe és igazi adó, üzleti és szórakoztató paradicsomot hoztak itt létre, mely az angolok kivonulásával sem ért itt véget. Hong Kong ma a Kínai vezetés ellenére is sokkal inkább nyugatinak nevezhető, sok kiváltsága megmaradt, most is vámmentes övezet, ezáltal a kínaiak számára ma is a legfontosabb kereskedelmi központ. A szigetek közül, lakás és megélhetés szempontjából a legelőkelőbb és legdrágább Hong Kong, azt követi Cowloon. A népsűrűség ezeken a szigeteken már most is a lehetetlent súrolja, 123.000fő/km2!!!!… és ütemesen növekszik. Hasonlóan, mint nálunk, az emberek itt is inkább megveszik, mint bérlik a lakásaikat, hiszen a bérleti díjak nagyon magasak és ezért hitelt vesznek fel , de legalább maguknak törlesztik a lakást. Az elképesztő népsűrűség miatt az emberek döntő többsége számomra riasztóan szörnyű , ronda „házgyárakban” él, nagyon pici lakásokban. Itt nem ritka a 40-50 emeletes toronyházak látványa, hiszen csak felfelé tudnak terjeszkedni. Egy átlagos lakás mérete itt 2 főnek: 12-25nm, egy 5 fős családnak: 25-35nm! Nem ritka, sőt hagyomány itt, hogy az idősebb szülőket, nagyszülőket, a fiatalabbak magukhoz veszik, így akár 3 generáció is egy fedél alatt él, 7-9 fő átlagosan 40-45nm-en….. Hihetetlen, de igaz! Egy család átlag 40 évig fizeti a lakáshiteleket mire övé lesz a lakás és ahhoz, hogy a drága életszínvonal és a hitel mellett meg tudjon élni a család, minden tagjának keményen dolgoznia kell. Az átlagkereset Hong Kong-ban 1000-1100 HKD körül mozog, mely kb. 25.000 Ft-nak felel meg, az árak viszont hasonlók, mint nálunk, szóval el tudjuk képzelni, hogy miért kell minden családtagnak keményen dolgoznia… A családi ház itt csak a szupergazdagok kiváltsága, a telek nm árak elképesztő drágasága miatt, de erre is láttunk néhány szép példát, főleg a panorámás és zöld, kevéssé beépült hegyoldalakban. A gyerekek 15 éves korukig járnak ingyenesen és kötelezően iskolába, ahol a kínai nyelv mellett az angolt is tanulják, ezért a fiatalabb generáció tagjai már kiválóan beszélnek angolul. Továbbtanulni már csak pénzért lehet. A mi általunk ismert betegbiztosítás itt nem létezik, minden kp. fizetendő, ha van pénzed, akár luxus ellátást is kaphatsz, ha nincs, marad a közkórház, ahol az átlagférőhely 70 ember/kórterem. Így érthetővé válik az is, miért nem mennek a Hong Kong-iak orvoshoz, csak akkor, ha már valóban elkerülhetetlenné válik.. .. A Hong Kongiak a hét minden! napján dolgoznak, átlag szabadság évi 7! nap. Ez hasonló a Japán helyzethez, így már az is érthető lett számunkra, miért utaznak úgy pl. a japánok, ahogy. Sosem értettük, mi lehet abban a jó, hogy épphogy csak megérkeznek valahova, rohanvást kattintgatnak a gépeikkel és már robognak is tovább a következő állomásra. Ezután már ezt is értem, hiszen igyekeznek a lehető legtöbbet belezsúfolni piciny kis szabadidejükbe…
Folytatva városnéző túránkat , következő állomásunk a helyi 10-12 strand egyike volt, ami most, tél lévén tök üres volt, tekintve, hogy „csak” 25C fok van jelenleg és ők ilyenkor már fáznak.. . Semmi extra, kivéve azt a parton fekvő buddhista „ál” templomot, ami kicsit színpadiasra és turistásra sikeredett, ezt megerősítendő a templom közepén egy büfé is üzemelt… Ennek ellenére imádkozó és elmélyült embereket is láttunk… érdekes keveredés ez.. Ezután továbbindultuk Aberdeen-be , a kikötőbe, ahol hajókáztunk egyet, mert így lehet legjobban megnézni a kikötőt. A helyi kikötő tényleg óriási, minden elképzelhető vízi járművel, úszó éttermekkel, lakóhajókkal, dzsunkákkal, tengerjárókkal, jachtokkal stb. Öreg mami fahajóján utazunk, mesterien kezeli a kormánylapátot, nem ma kezdte az ipart.. Útközben nemes egyszerűséggel és természetességgel beugrunk az ebédjéért, ami már ott várja az egyik mólón készen, szépen összecsomagolva. elhajózunk a yachtkikötő, majd az egyik legnagyobb és leghíresebb úszó étterem előtt amit Jumbo-nak hívnak. Az úszó étterem kívülről nagyon impozáns és hívogató, hátulról már nem annyira.. Mikor megkerüljük, hálát adunk az égnek, hogy nem jutott eszünkbe itt enni. Tovább hajókázva, megszemlélhetjük a part két oldalán sűrűn sorakozó elképesztően tömör és magas tömeglakásokat, majd a régi halászkikötő részre jutunk. Ez roppant érdekes, tele még azokkal a lakóhajókkal , melyekből mára egyre kevesebb van, és ahol még nyomokban bár, de a legöregebb generáció által még látni lehet, milyen életmódot is folytattak itt, Hong Kongban régen, még az angolok idejövetele előtt, akkor, amikor Hong Kong még főleg a halászatból élt. Mei elmondja, hogy a fiatalok ma már nem akarnak az öregek nyomdokaiba lépni, ez nekik már nem perspektíva, nyelvet tanulnak és jól fizető állásról álmodoznak, valahol a városban. Kikötünk, majd egy feledhető ékszermanufaktúra meglátogatása után a Time Square-re a belváros szívébe autózunk, ahol elköszönünk Mei-től és a nap további részét barangolással, nézelődéssel és vásárolgatással töltjük. A Time Square-en a roppant impozáns bevásárlóközpontot gyorsan dobjuk, tekintve, hogy a legolcsóbb üzlet ami benne van a Hermes…. és inkább a környező utcákat fedezzük fel. A környék tele boltokkal , gondoltuk körülnézünk. Már az első boltban, ami szép és igényes férfi ruhákat árult, szó szerint tátva maradt a szánk a csodálkozástól… Lenvászon ingek, márkás farmerek, pulóverek, Forintra átszámolva 1-2 ezer forintért, megtetézve a téli vásár százalékával, és még plusz a többet vesz, kevesebbért fizet állandó akcióval…. Itt azonnal két következtetést is levontunk. 1. Mivel manapság már szinte minden Kínában készül, ez a minőség ugyanaz, amit Európában kapunk és elképesztő módon levesznek minket otthon (mérges is lettem ) 2. Ha valaha még egyszer eljutok ide, több időt szánok rá, és tuti üres bőrönddel és vaskosabb bukszával jövök.. Séta közben többek közt rátaláltunk egy helyi halpiacra is, ami számomra egész Hong Kong-ban a legnagyobb élmény volt. A piac óriási volt, tele kizárólag élő! tengeri herkentyűkkel, aminek egy részét nem is ismertem fel, illetve más tengereken már évek óta tiltott a halászatuk. Nagyon tetszett a tálalás, úgy csinálják, hogy elöl, a vevő előtt a pulton van egy fémtálca arra szednek ki egy keveset a portékából, a hátrébb lévő, tenger vízzel teli tartályokból. Ez két célt szolgál, az egyik, hogy a vevő meg tudja tekinteni a portékát, válogatni tudjon, a másik, hogy mielőtt az állat elpusztulna a víz hiánya miatt, addig el is viszik. Ha mégsem, akkor visszadobják és újra merítenek ki a tartályból. Ezért nem szokatlanok a tálcákról leugráló halak és lemasírozó rákok… Egy dolog kétségtelen, friss az áru és hatalmas a választék. Estig sétálunk, közben az egyik itt tipikus közlekedési eszközre, egy emeletes villamosra is felültünk, amiből nincs két egyforma a városban, mert remek reklámfelületnek számít. Ezek a villamosok kívülről is tetszetősek, de belül még szebbek, fából készült ülései és az emeletre vezető csigalépcső tényleg nagyon egyedivé és széppé teszi őket. A hotelban egy gyors felfrissülés után irány az éjszakai piac, ami többek közt a kiváló haléttermeiről híres. Itt a legtöbb étterem élő állatot tart, amit a vendég kiválaszt és előtte készítik el. A szállodából metróval utazunk át a piachoz az óceán alatt a másik szigetre. A metró, és általában a közlekedés profi, jól szervezett, biztonságos és nagyon kulturált. Könnyű eligazodni, mert angolul is ki van írva minden. A metrókocsi egy hosszú kígyó, amiben az elejétől a végéig elsétálhat az ember. A peront a sínektől biztonsági üvegajtók választják el, amik csak akkor nyílnak ki, ha a szerelvény beérkezett és megállt. Sokkal biztonságosabb, mint nálunk, itt elképzelhetetlen az, hogy valaki a sínek közé essen. Az éjszakai piac maga egy nagy csalódás volt számunkra, telis-tele minden elképzelhető gagyival, nem úgy a haléttermek, amik tényleg megérdemelten híresek

Egy kellemes vacsorával zártuk a napot és még akkor elhatároztuk, hogy ide bizony, ha tehetjük, visszajövünk, hogy alaposabban is megismerhessük a mai kínai kultúrát, amiről bevallom, eddig picit negatívan, igazságtalanul és tudatlanul általánosítottam, pusztán a hazánkban élő tipikusnak mondható foglalkozásokat űző bevándorlók alapján. Rájöttem arra, hogy ez a nép szimpatikus, nagyon tudatos és szorgalmas és megérdemli azt, hogy mélyebben is foglalkozzam ezzel a kultúrával. Már ezért a felismerésért érdemes volt elmenni oda…

(forrás: ongo.hu)